Hirdetés
Fotó: Blikk/Fuszek Gábor
Újabb koronavírus-járványhullám várható ősszel szakemberek szerint. Már most is sokan betegek, a jelenlegi variáns, az omikron egyik mutációja fertőzőbb, mint a korábbiak voltak. Viszont enyhébb megbetegedést okoz, az oltottak megfázásszerű tünetekkel vészelik át. A mostani, enyhébb hullám augusztusra csökkenni fog, ősszel viszont újra megerősödhet a vírus.
Hirdetés
Rusvai Miklós állatorvos, virológus most azt mondta a Tényeknek: a fertőzés jelenleg azért is terjed gyorsan, “mert a világ kinyitott”, feloldották a korlátozásokat.
“A vírus most kihasználja azt a lehetőséget, hogy a világ kinyitott” – mondta el Rusvai Miklós a coviddal kapcsolatban, ami a virológus szerint az elmúlt nyarakhoz képest nem tűnt el, hanem jelen maradt és fertőzőképesebb, mint a korábbi változatok. “Egy még fertőzőképesebb változat jött létre, tehát az omikronnak ez BA, 4-es BA, 5-ös változata, ami most kering, ez még fertőzőképesebb, mint a korábbi változatok”
– figyelmeztetett a szakember.
Hirdetés
“Nálunk és Szlovákiában, Horvátországban, Szerbiában, Lengyelországban talán most tetőzik. Én ebben bízom. És utána levonul majd”
– tette hozzá Rusvai, aki szerint augusztusra már csökkenni fog a fertőzöttek száma, ősztől viszont újabb hullámot prognosztizál a virológus.
“Ősszel, az iskolakezdés után, amikor az emberek visszatérnek a munkahelyekre a szabadságból, és beköszönt a hűvös, nyirkos idő, akkor majd vélhetőleg egy újabb járványhullám indul meg”
– vetítette előre a szakember.
Hirdetés