Hirdetés
Fotó: Schobert Norbert / Facebook
Én egy nem kívánt terhességből születtem – vallotta meg egy vasárnapi élő motivációs videóban Schobert Norbert. A fitneszguru szerint az édesanyja párja nem “vállalta be” őt, az pedig nem egy jó érzés, ha az ember már az anyaméhben úgy nevelkedik, hogy nem kell erre a világra, nem jó, ha valakinek nincs apukája.
Hirdetés
Emlékei szerint ennek ellenére jó életük volt a rendszerváltás előtt: “Jó kis kövér kisfiú voltam, nem volt apaképem, nem sportoltam, nem tanultam meg helyesen táplálkozni, tévét néztem, megettem öt-hat tábla csokit.” Gimnáziumban kinevették, mert nem tudott felmászni a kötélen, de az ottani testnevelő tanár segített neki lefogyni, és év végére már kétszer mászott fel, lábfogás nélkül – mondta el Schobert a videóban, amit az RTL szúrt ki.
Hirdetés
Aztán triatlonozni kezdtem – mesélte tovább -, de egy Vasi vasember versenyen elestem és nem tudtam lábra állni, a gerincem részlegesen eltört. Minden, amit elértem, dugába dőlt, mert át kellett esnem egy gerincműtéten, fel kellett állnom a tolókocsiból. A műtét után kezdett el aerobikozni a Margitszigeten.
A nagyszülők halála után, 18 éves korában a család tönkrement, kényelmes lakásukat fel kellett adni. Schobert ezért állt rendőrnek, hogy tanulhasson és pénzt keressen. “Ott az életemben egyszer már megtudtam az, milyen az, amikor az ember lecsúszik” – mondta a fitneszguru, aki úgy emlékszik, jól ment neki a rendőri pálya, főiskolát is végzett, jogra és testnevelési főiskolára is járt, és mindemellett elkezdődtek a sikerei a sportban is.
Hirdetés
Sok egyéb mellett a videóban beszélt arról is, hogy gond nélkül beoltatta magát koronavírus ellen, de a második védőoltás után olyan, hat hétig nem múló tünetei lettek, aminek a végén tavaly nyáron, futás közben összeesett. Korábban már elmondta, hogy úgynevezett covid-sztrókot kapott, mentőhelikopterrel vitték kórházba és mentették meg az életét. Tíz nappal később viszont, kissé béna mozgással már ott volt a Konyhafőnök című műsor forgatásán.