Hirdetés
Tóth Gabi a “MUTASD MAGAD!” című műsor vendégeként Ágai Kis Andrásnak adott mélyreható interjúban osztotta meg gondolatait és érzéseit. A beszélgetés során szóba került személyes és szakmai élete, valamint a válása Krausz Gábortól.
Hirdetés
Az interjúban Tóth Gabi visszatekintett korábbi blogjára is, amelyben kislánya óvodás koráig és házasságáról is írt, mindig pozitív hangnemben. Az énekesnő elismerte, hogy bizonyos dolgokat ma már másképp csinálna, ezzel is jelezve, hogy az élet tanulási folyamat, és minden tapasztalat lehetőséget nyújt a növekedésre és az önreflexióra.
Hirdetés
“Azt én lezártam. Azok egy anyasággal kapcsolatos blogbejegyzések voltak” — kezdte az énekesnő, majd arra a kérdésre, hogy ott változtathat-e a tematikán így válaszolt:
“Nem akartunk, mert itt tulajdonképpen pontosan arról szólt, hogy én a gyermekem születésétől kezdve ezt a gyermekágyi időszakot, illetve az első lépések, azok a fontos pillanatok, amikor óvodában megy… azokat én hogy éltem meg. Erről írtam főként a blogban, amiben volt nyilván egy-két tematika, amikor a házasság hetében kellett egy kicsit a házasságról beszélnem. Nyilván kényelmetlenül éreztem magam, mert nem volt minden fényes, de ettől függetlenül szépen le kellett írnom azt, hogy mi van. Ezek azok, amivel most ugye támadnak jogosan, de ha elmondom azt, hogy igen a szépet mutattam, de nem volt minden rendben és ez máshol is előfordul, akkor talán elfogadják az emberek és néhányan magukba néznek.”
Hirdetés
“Ilyenkor valószínűleg, így utólag visszanézve az lett volna megoldás, hogy nem mutatsz semmit inkább, nem? Ha már nem annyira szép” — szúrta közbe a műsorvezető, mire Gabi így reagált:
“Hát igen, de vannak feladatok, amiket nekem teljesítenem kell. Tehát attól, hogy erről én írok azért voltak olyan témák vagy tematikák, amikben nem mondhattam azt, hogy bocs nem akarok a házasságomról beszélni. Ilyen nincsen.”
“Miért nincsen? Miért nem mondhatod azt, hogy bocs gyerekek, de most ezt nem. Szerintem Te simán vagy abban a helyzetben, hogy azt mondd, hogy nem, meg bárki van!”
Hirdetés
“Figyelj, hogyha bemész egy munkahelyre és azt mondod, hogy ezt a feladatot nem látod el, akkor kirúgnak. Igen, ez egy munkahely is volt igen, és nagyon szerettem egyébként, mert nagyon nagy kezet adtak, meg szabadságot. Tehát minden, amit írtam az úgy volt, ahogy leírtam, de voltak témakörök, amikhez ragaszkodtak, és ahhoz… valahogy én is próbáltam ragaszkodni.”
“Ezt megértem, de azért meg lennék lepve, ha mondjuk ez 2 év múlva is előfordulhatna veled.”
“Most már nagyon máshogy látok dolgokat, meg most már nyilván másabbul is kötnék szerződéseket is akár, de az ember…. Azért mondom, hogy a hibáinkból tanulunk. Tehát, hogy én is nem egy áldozat vagyok ebben, hanem én pontosan tudom, hogy miben hibáztam. Nyilván áldozat is vagyok bizonyos tekintetben, de nem akarok az lenni. Hibáztam, elcsesztem, haladunk, tanultam belőle aztán majd a következőkor még egyszer nem” — válaszolta az énekesnő Ágai Kis Andrásnak, azt sugallva, hogy kétszer ugyanazt a hibát már nem fogja elkövetni.
Hirdetés
A teljes interjút Tóth Gabival itt most meghallgathatod: