Hirdetés

Fotó: Blikk, Pozsonyi Zita

Hirdetés

Mészáros Árpád Zsolt ismét a képernyőn, méghozzá a TV2 kalandrealityjében, az Ázsia Expresszben látható. Az énekes-színész nem egyedül vágott neki az egzotikus kihívásoknak, útitársa ugyanis régi jó barátja, Németh Kristóf. A két színész még a Barátok közt forgatásai alatt barátkozott össze, és most együtt próbálják ki, hogyan bírják a verseny feszített tempóját és a mindennapi nehézségeket.

Hirdetés

„Szeretem feszegetni a határaimat, mindig keresem a kihívásokat. Kristóffal jól kiegészítettük egymást. Az ő erőssége a határozottság, az enyém a jó tájékozódási képesség. Bevallom, furcsa volt idegenekhez bekéredzkedni éjszakára és náluk aludni. De a malájok vendégszerető és kedves emberek, én még életemben annyi ingyenbanánt nem kaptam, mint Malajziában. Persze a verseny alatt voltak mélypontjaim, amikor arra gondoltam, hogy 51 évesen mi a fenének vágtam bele, de most már azt mondom, örülök, hogy részese lehettem a műsornak. Életre szóló élményt jelentett számomra” – mondta a Meglepetésnek Mészáros Árpád Zsolt, majd hozzátett:

Hirdetés

MÁZS először töltött hosszabb időt távol a kedvesétől, Krisztától. „Ez volt az első alkalom, hogy hetekig nem láttuk egymást. Krisztának is kihívás volt, hiszen a kétéves fiunkkal itthon maradt, gyakorlatilag segítség nélkül. Ámor nem jár bölcsődébe, így a párom 0-24 órát a gyerekkel volt. Számomra ő az igazi bajnok, hogy egyedül is helytállt, amíg én külföldön versenyeztem.”

Forrás
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés