Hirdetés
Köret és sült egyszerre készült! isteni finom!
A sült csirke zöldséggel egy klasszikus étel, kicsik és nagyok kedvence!
Hirdetés
Hozzávalók:
Hirdetés
Mossuk meg a csirkecombokat, töröljük szárazra papírtörlővel, majd rakjuk bele egy tálba. Sózzuk, fűszerezzük és tegyük rá a zúzott fokhagymát is, majd öntsünk rá 2 evőkanál olajat és keverjük össze.
A hagymát és a répát tisztítsuk meg. A hagymát vágjuk apró kockára, a répát pedig reszeljük le. A káposzta szeleteljük apróra. Egy tálban keverjük össze a répát és a káposztát, sózzuk, borsozzuk, majd tegyünk rá 2 evőkanál olajat és keverjük össze. Rakjuk bele a káposztát és a répát sütőzacskóba, helyezzük rá a csirkecombokat, a kisebb kockákra vágott vajat és a babérlevelet tegyük mellé. Kössük be a sütőzacskót, tegyük egy tepsibe, majd szurkáljuk meg villával néhány helyen.
200 fokra előmelegített sütőben süssük 40-45 percet. Amikor elkészült vágjuk ki a zacskót úgy, hogy a húst teljesen kitakarjuk, majd tegyük vissza még 10 percre a sütőbe, hogy megpiruljon. Tálaláskor szórjuk meg apróra vágott zöldpetrezselyemmel.