Hirdetés
Ennyi év után Szikora Róbert kitálalt arról, mi történt valójában közte és Fenyő Miklós között. A téma újra felmerült, hiszen június elején Fenyő Miklós és a Hungária együttes hatalmas bulit csapott a Puskás Arénában a “Most vagy soha” koncertjükön.
Hirdetés
Nem volt mindig ilyen szoros a kötelék Fenyőék között. Az 1980-as évek elején egy komoly vita robbant ki köztük, amelynek következtében a “Csikidam Király” kilépett az együttesből. Több mint 40 éve, 1982-ben, a Hungária háromfelé oszlott: Szikora Róbert megalapította az R-GO együttest, Fenyő Miklós szólókarrierbe kezdett, míg a többiek a Dolly Roll-ban folytatták.
Hirdetés
Szikora Róbert azért távozott a Hungáriából, mert Fenyő Miklós tudomására jutott, hogy zenésztársa diszkóslágereket írt Szűcs Judithnak, Bob Lanky álnéven. Szikora visszaemlékezése szerint a zenekar grémiuma fegyelmezni akarta őt, el akarta tiltani az egyéb munkáktól, amit nagyon rosszul viselt, mivel úgy érezte, hogy elért eredményeihez képest ez méltatlan eljárás volt.
“Mégsem teljesen önszántából távozott” – árulta el Szikora, aki felesége megerősítése alapján hozta meg a végső döntést.
Hirdetés
A régi konfliktusok ellenére a zenei múltjuk és sikereik továbbra is emlékezetesek maradnak, és mindketten jelentős hatást gyakoroltak a magyar zenei életre.
„A Jóisten jelölt irányt, a feleségem adta a bátorítást az első lépésekhez”
Hozzátette, hogy nem Fenyő miatt jött el az együttesből, hanem az egész Hungária zárta ki őt, és tette lehetetlenné a helyzetét.
„Az egy másik korszak volt, a zenekarokon olyan óriási nyomás volt az ismertség és az állami zeneipar miatt, amit ma el sem lehet képzelni” – hangsúlyozta.