Hirdetés
Fotó: iStock
Mostanra teljesen megtelt vízzel a parajdi sóbánya, miután a megáradt Korond-patak napok óta folyamatosan betör a mélybe. Csütörtökön a víz már a Telegdy-részleget is elárasztotta – ez volt az utolsó terület, aminek a megmentésében még reménykedtek. A Maszol kolozsvári szerkesztősége napokkal a katasztrófa előtt kapott egy szívszorító levelet egy ott dolgozó bányásztól, amit teljes egészében közöltek.
Hirdetés
„Amikor a föld felszínén lépkedünk, el sem tudjuk képzelni, hogy milyen, amikor körbezár a sötétség…
Lemegyünk, mert valakinek le kell menni. A munkát el kell végezni. A gépeket ki kell menteni mert sokezer eurót érnek.
Férfiak vagyunk, de mégsem azt mondjuk, hogy nem félünk. Mi csak elvégezzük a munkát, amit el kell végezni. Mindenkit család vár kint, gyerekek és gyereket váró asszonyok. A fiatalabbakat anyák várják, anyák, akik imádkoznak, hogy gyermekeik biztonságban kijöjjenek a napfényre.
Hirdetés
A páratartalom magas, izzadunk, szomjazunk és nemcsak víz után, de levegő után is, mert az sincs lent.
A fényt a gyermekeink szeme csillogása jelenti, mely a lenti mélysötétséget is képes megvilágítani, és reményt adni arra, hogy talán mi is megérjük, hogy felnőni lássuk őket.
Hajnali 4 óra… Megpusziljuk gyermekeink fejecskéjét, és minden egyes nappal nagyobb a kényszer, hogy magunkhoz szorítsuk őket. Addig, amíg megtehessük. A fejemben olyan gondolatok cikáznak, amiket inkább nem írok le, nem mondom el senkinek, mert félek, hogy valósággá válik. Így inkább monoton lépésekkel megyek a bányáig, a bányáig, mely sokunk megélhetését biztosítja már nemzedékek óta.
Délután korgó gyomorral kijövünk, és örülünk a friss levegőnek.
Az önkénteseknek köszönet jár, étel és meleg innivaló. Rólunk szót sem ejtenek. Nem is várjuk el, inkább mi is megköszönjük nekik.
Gyűléseket tartanak, mindenki a megélhetését félti… Értem én… De minket sosem hívnak el.
Hirdetés
Nap nap után így telik. Újabb és újabb munkavédelmi szabályokat vezetnek be… „Tartsatok 5 méter távolságot!” Rendben! Megtesszük! – közben tudjuk, hogy akit elnyelne a mélység, az örök nyugodalmát ott leli, mint a Mount Everesten elveszett hegymászók…
Aztán egy újabb nap… és mi újra lemegyünk, mert le kell mennünk…” – áll a levélben, ami május 21-én érkezett meg a szerkesztőségbe.
A portál később a Salrom Országos Sóipari Vállalathoz fordult válaszokért, akik május 28-án reagáltak – addigra a helyzet már kritikussá vált. Ekkor megerősítették, hogy a munkások május 5-e óta, amikor a víz először betört, folyamatosan próbálták menteni, ami még menthető.
A berendezések és a munkagépek nagy része azonban így sem maradt épen, és a bányában tárolt, már kitermelt sókészletek is tönkrementek. A Salrom közleménye szerint a felszerelések és a kitermeléshez használt gépek végleg használhatatlanná váltak. Bár a helyzet válságos, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Bíró Barna Botond szakértőkre hivatkozva azt mondta, van még remény a bánya megmentésére.
