Hirdetés


Sikeresen zárult az első oltási akcióhét. A koronavírussal foglalkozó kormányzati portál összesítése szerint szombat estig hétszáznegyvenkétezren vették fel a koronavírus elleni védőoltást. Szlávik János szerint a kezdeményezés a vártaknál is jobb eredményeket hozott, egyúttal a koronavírus-járvány további hullámainak megelőzése érdekében újból arra sürgetett mindenkit, hogy vegye fel a vírus elleni vakcinát.

Hirdetés

Hétfőtől szombat estig már 742 ezren vették fel a koronavírus elleni védőoltást az oltási akcióhéten – közölte a koronavirus.gov.hu, ahol egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy az oltópontok vasárnap is nyitva vannak, egészen 19 óráig várják, akár előzetes időpontfoglalás nélkül, az embereket. A közlemény szerint az oltási akcióhéten a megjelentek 82 százaléka, 609 ezer ember már a megerősítő harmadik oltásért érkezett az oltópontokra. Továbbá 91 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A legtöbb oltást eddig pénteken adták be, aznap 139 520 ember kapta meg védőoltását. Mint írták, az oltási akcióhéten beoltottakkal együtt mostanra 6 115 235-re emelkedett a beoltottak száma, közülük 5 836 668-an már a második, 2 443 456-an pedig már a megerősítő harmadik oltást is felvették.Hirdetés

Hirdetés




“A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, akinél több mint 4 hónap telt el az előző oltása óta” – hívták fel a figyelmet a portálon, kiemelve, hogy a harmadik oltás felvételével ismét 80-90 százalékra emelhető a védettségi szint. Kitértek arra is, hogy az oltási akció második hete hétfő reggel 7 órakor kezdődik és december 5. vasárnap 19 óráig tart. Az oltópontok száma várhatóan tovább bővül, elérhetőségük a koronavirus.gov.hu honlapon található.
Az akcióhéttel kapcsolatban adott interjújában Szlávik János a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, személyesen is több kételkedőt sikerült meggyőznie, hogy mennyivel több előny származik a védőoltás felvételéből, mint annak elutasításából. Kiemelte, hogy átlagos életmód mellett nincs esély elkerülni a megfertőződést, és sokkal jobb az oltást felvenni, mint a megfertőződéstől rettegni.
“Aki ezen a betegségen átesett, az tud mesélni arról, hogy mennyire súlyos következményekkel járhat (…), nem beszélve arról, ha rizikófaktorok vannak, akkor időnként fatális kimenetelű” – fogalmazott a főorvos. Szlávik János szerint a koronavírus omikronnak elnevezett változata bizonyos szempontból aggasztóbb, mint a korábbiak, hiszen sokkal több mutációt tartalmaz, éppen azokon a helyeken, ahol a vírus az emberi sejtekhez kapcsolódik, ugyanakkor klinikai viselkedéséről még nem lehet sokat tudni.

Hirdetés




“Az első hírek rendkívül kedvezőek, de azért várjuk ki a végét” – mondta, hozzátéve, az omikron variáns a korábbi törzseknél enyhébb, viszont furcsább megbetegedéseket okozott Dél-Afrikában: elsősorban fejfájást, rendkívüli gyengeséget, levertséget, szapora szívdobogást. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kiemelte, hogy nem kizárt, hogy a jelenlegi védőoltások is védelmet adnak az omikron variánssal szemben. Ellenkező esetben, egyes becslések szerint, 30-60 napon belül lehet úgy átalakítani egy koronavírus elleni vakcinát, hogy hatékony legyen az új változattal szemben, ezt követően azonban le is kell azokat gyártani, így a következő hónapokban nem lehet számítani ilyen típusú védőoltásokra. A főorvos hangsúlyozta, a társadalom védelme érdekében a gyermekeket is be kell oltani, mivel ritkán náluk is kialakulhatnak veszélyes szövődmények, különösen a valamilyen alapbetegségben szenvedőknél: túlsúlyosoknál, cukor-, illetve szívbetegeknél, immunhiányosoknál.

Hirdetés




Szlávik János is felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországra is megérkeznek a gyermekeknek való, a felnőtt dózis harmadát tartalmazó oltások. A főorvos szerint a szülők nyugodtan elvihetik gyermekeiket az oltásra, a gyerekeknél ugyanis ritkák az oltási reakciók, és a vakcinák náluk talán még hatékonyabbak is, mint a felnőtteknél. A felnőtteknek érdemes felvenniük a harmadik oltást, mert megfigyelték, hogy a második vakcinát követő negyedik hónaptól csökken az oltással elért védettség, a hatodik hónapra pedig már jóval alacsonyabb, mint korábban. Szlávik János hozzátette, hogy egyesek szerint a következő hetekben tetőzhet a negyedik hullám, de sajnos egyre többet hall az ötödik hullámról is. Ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy a második hullámot is szinte azonnal követte a harmadik.

MTI
Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés