Hirdetés

Könnyen lehet, hogy ezzel az életét mentette meg.
Masha egy Oroszországban élő, termetes, bundás macska, akinek nincsen gazdája, azaz úgyszólván rengeteg gazdája van. Utcai cica, akit jól ismernek a településen, ahol mászkálni szokott. Rendszeresen adnak neki ennivalót, sőt a legnagyobb hidegben van, aki be is engedi őt melegedni, például a garázsába vagy a pincéjébe.
De amit még 2016 telén tett ez az állat, az az emberi hőstettekkel ér fel.
Egy 68 éves asszony, aki a fogcsikorgató hidegben úgy döntött, beengedi a cicát a lépcsőházba, egyszerre heves nyávogásra lett figyelmes a lépcsőház közös pincéjének irányából.

Hirdetés

Masha olyan kétségbeesetten nyávogott, hogy az asszony rögtön azt gondolta: valami baja történhetett. Ezért gyorsan lesietett hozzá a pincébe.

Amit azonban lent talált, az minden képzeletét felülmúlta: egy kartondobozba fektetett kisbabát pillantott meg, aki mellett ott feküdt a macska, és a testével melegítette őt.

A legfeljebb 12 hetes csecsemőt azonnal kórházba vitték; az induló mentőautó után sokáig szaladt még Masha, akiben nyilvánvalóan felébredtek az anyai ösztönök. “Aggódott, vajon hova visszük a babát. Mögöttünk futott nyávogva” – mesélte a mentőautó vezetője.

Szemtanúk elmondása szerint az állat még órákon át ott maradt, ahol utoljára látta az autót, remélve, hogy az visszatér a babával együtt.

A vizsgálatok alapján a kisfiú már órák óta feküdt ott, és a macska testének melege mentette meg a fagyhaláltól.

Szerencsére nem esett semmilyen komoly baja, és miután ellátták a szükséges kezelésekkel, a rendőrség nekiállt felkutatni a szüleit.
Masha pedig hőstette óta még több kényeztetésnek örvend.

Forrás
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés