Hirdetés
Régen láttam annyira megrázó képsorokat, mint a Donyeckben elesett kárpátaljai magyar fiú holttestének fogadását szülőfalujában, Fancsikán.
Az út mentén emberek százai, fiatalok és idősebbek, férfiak, nők és gyerekek térden állva fejezik ki kegyeletüket és gyászukat. Nehéz szavakba önteni, mit érez az egyszeri pesti újságíró, ha ezt a felvételt megnézi.
Hirdetés
Mélységes tisztelet annak a közösségnek, amely ilyen példás összetartással és torokszorító méltósággal képes megélni a közös fájdalmat.
És tehetetlen düh, zsebben ökölbe dugott kéz, ha arra gondolok, hogy ez a fiú egy olyan háborúban halt meg, amely nem az ő harca, amelyhez, ha volna igazság a Földön, nem lenne semmi köze.
És aztán, ha kicsit lenyugszik az ember, akkor jön a legkínzóbb: az aggodalom és a kétely. Meddig tart még ez az őrület, és hány magyar srácnak kel még így hazatérnie, hány kárpátaljai falunak kell még térden állva fogadnia valakit, akit még ölelkezve engedett el?
Forrás: alfahir.hu
