Hirdetés

Fotó: Instagram


Tóth Andi, a nagyváradi énekesnő karrierje töretlen, az első tehetségkutató fellépése óta majdnem 10 év telt el. A Sztárban Sztár zsűrijében hamarosan találkozhatunk vele. Az énekesnő a hot! magazinnak elmondta, hogy nagyon meg kellett változnia ahhoz, hogy tartani tudja azt, amit elért.

Hirdetés

“Kilenc éve még más ember voltam, egy erdélyi kislány. Elrontott ez a szörnyű világ. Nagyon másként terveztem. Olyan családból jöttem, ahol már húszévesen megtalálták az igazit, aztán huszonévesen már megvolt a két gyerek, és voltak tervek a családdal együtt. Most huszonnégy vagyok. Nekem az volt a normális, amit otthon láttam” – mesélte Tóth Andi.
“Amikor bátortalannak mutatkoztam, akkor szétszedtek, és a sok bántás után tanultam meg, hogy fel kell vennem a pajzsot, amivel bármilyen támadást ki tudok védeni. Aztán hazamegyek, ledobom, és otthon egy teljesen más arcomat mutatva köszönök Petinek” – tudhattuk meg az előadótól az okát, miért mutatkozik kemény csajnak a kamerák kereszttüzében.

Hirdetés

Tóth Andi elmondta, hogy sok időt tölt együtt Marics Petivel, de nem zavarja, hogy a Sztárban Sztár zsűrijében együtt fognak dolgozni. Kiemelte, hogy nem fognak együtt ülni, nem adnak közös pontszámot, hanem külön-külön bírálnak majd versenyzőket.

„Azt hittem, mára lesz két gyerekem" – Tóth Andi 🎶
A közönség szeme láttára nőtt fel a nagyváradi énekesnő, 🎤 akinek…

Posted by HOT! Magazin on Wednesday, February 15, 2023

Forrás: Blikk
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés