Hirdetés


Tóth Gabi egy meglepő dalon keresztül osztotta meg érzéseit Papp Máté Bencével kapcsolatban, ami nem kis meglepetést okozott rajongóinak. A dal szövege, “Úgy meguntam ezt a legényt szeretni”, egyedi és furcsa módon tárja fel a énekesnő érzelmeit szerelmével szemben.

Hirdetés

„Tavaly januártól nagyon sokszor volt pánikrohamom. Erről szívesen beszélek, mert sokan járnak hasonló cipőben. Előfordult, hogy egy héten többször is orvoshoz kellett fordulnom a tipikus tünetekkel, mint például a megemelkedett pulzus, azaz a szapora szívverés. Ám nyár eleje óta egyetlen alkalommal sem pánikoltam. Máté mellett teljesen elmúltak a pánikrohamaim, az elmúlt fél évben ez is megváltozott” – nyilatkozta pár hete Gabi.

Hirdetés

Most ismét egy közös fotót posztolt Mátéval, amin épp táncolnak, ám a képhez az Egy pár tánc Mezőségről című dalt csatolta, aminek a szövege többféleképpen is értelmezhető.
Így szól:
“Úgy meguntam ezt a legényt szeretni,de még jobban a gyűrűjét viselni. Csütörtökön, sejehaj, megmondtam az anyjának,köszönöm a jóságát a fiának. Csütörtökön, sejehaj, megmondtam az anyjának,köszönöm a jóságát a fiának. Verje meg az Isten a te anyádat,mért csinálta bolonduljak utánad. Zúgjál erdő, sejehaj, csendülj mező, falevél,szeresd babám kit idáig szerettél. Zúgjál erdő, sejehaj, csendülj mező, falevél,szeresd babám kit idáig szerettél.”

Hirdetés

Hogy Gabi ezzel arra célzott-e, máris megunta kedvesét vagy éppen arra, mennyire szereti őt, nehéz eldönteni. Bár a képről inkább az süt, hogy nagyon szerelmesek.

Forrás
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés