Hirdetés

Fotó: Blikk/Zsolnai Péter


Az ország egyik legismertebb énekesnője, Tóth Gabi, most először árulta el, miért fordult el attól a rockzenétől, amit egykor szenvedélyesen szeretett. Rajongói gyakran kérdezik, miért hagyta el azt a műfajt, amelyben annyira otthonosan mozgott. Az ok most kiderült, és rendkívül komoly: az egészsége volt a tét.

Hirdetés

Tóth Gabi évek óta alig hall
Az énekesnő súlyos hangszálgyulladást és hangszálcsomót kapott a kemény rockkoncertek miatt, ami arra kényszerítette, hogy szakítson a műfajjal. A folyamatos rekedtség és a hangszálak károsodása mellett bal fülének 30-40%-os halláskárosodását is a hangos zene okozta – írja az nlc.hu.

Hirdetés

„Nekem egy nagyon menő, kőkemény rockbandám volt, nagyon zúztunk, és azért azt tudni kell a rockzenéről, hogy ott tulajdonképpen minden tízszeres hangerővel történik, mint egy átlagos koncerten. Ennek az eredménye az lett, hogy állandóan be voltam rekedve, de úgy voltam vele, hogy jó, hát nyilván énekelek, be vagyok rekedve, aztán majd elmúlik. Minden koncert után konkrétan négy-öt napig nem tudtam megszólalni.” – kezdte az énekesnő, majd így folytatta:

„Kaptam egy hangszálgyulladást hangszálcsomóval, és mondta a doki, hogy ezt túl sokáig nem csinálhatom, mert nyolc év alatt a kemény rock koncertekkel teljesen tönkre vágtam a hangomat. Mindenféle technikai eszközt bevetettem, beénekléstől kezdve a füles monitoron át az összes létező kütyüt kipróbáltuk, amivel meg tudnánk könnyíteni a dolgomat. Nem véletle, hogy a rockzenészek egy idő után megsüketülnek, meg a hangjuk is teljesen megreccsen (…) Tehát nekem ott volt egy nagyon kemény vízválasztó, hogy mit fogok csinálni, hogyha még szeretnék mondjuk 60-70 évesen is normálisan énekelni. Végig kellett gondolnom, hogy milyen stílus felé fogok elmenni, amivel nem teszem tönkre se hangomat a fülemet − mert amit nem tudtok, de nekem a bal fülem 30-40 százalékkal károsult, és ez is a sok évi hangos rockzenének köszönhető, amit imádtam csinálni.”

Hirdetés

Sokan nem tudják, hogy Tóth Gabi nagyothall, így szerelme, Papp Máté Bence sem volt ezzel tisztában.

„Akkor ezért nem érted meg, amikor hozzád beszélek a kocsiban?” – szúrta közbe Máté.

„Hát balról, igen” – vágta rá az énekesnő és azt mondta:

„Én is tudom, hogy nekem a rock nagyon jól áll, én is nagyon szerettem csinálni, de nem egy hóbort miatt léptem más stílusok felé, hanem mert így alakult, sajnos túltoltam.”

Forrás
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés