Hirdetés

Fotó: TV2
Generációk számára felejthetetlen pillanat volt, amikor az első Megasztár győzteseként hirdették ki Tóth Verát. Azóta zenei pályafutása töretlenül ível felfelé: több mint húsz éve van a zenei pályán, nemrég betöltötte a 40. életévét, és továbbra is tele van tervekkel.
Hirdetés
„Azt érzem, hogy nagyon sokat tanultam és ezt a sok tanulságot, meg csalódást – minden napra jut egy egyébként – ezt a sok-sok tanulságot, emberekből való tapasztalást, most már a javamra tudtam fordítani. Le tudok magamról pergetni rengeteg dolgot” – árulta el a Hazai Slágerben az énekesnő, aki nemcsak zene terén érzi magát kiforrottnak, de a mindennapokban is úgy érzi, rengeteget fejlődött.
Hirdetés
„40 évesen érzelmileg jól vagyok, helyemen vagyok. Úgy érzem, hogy tökéletesen működik a reflexióm, a megküzdési stratégiáim megjavultak. Nagyon-nagyon sok mindent tanultam, ami miatt nem élem akkora amplitúdókkal az életemet úgy, mint régen. Megfontoltabb vagyok, hagyok magamnak időt eldönteni dolgokat. Ha mégis érzem, hogy döntésképtelen vagyok, nem döntök azonnal, inkább elmondom a másik félnek, hogy mi zajlik bennem és elnézést kérek. A csillagképemben is benne van az, hogy mindig meg kell halnom ahhoz, hogy újra lélegezzek, de ezt felül lehet írni. Meg tudsz tanulni úgy élni, hogy nem kell mindig belehalni valamibe, mert azt egy idő után nem bírja a lelked” – mondta Tóth Vera. A beszélgetés a itt, ezen a linken érhető el.