Hirdetés
Lagzi Lajcsi, akit áram-, víz- és gázlopás miatt ítéltek el, jelenleg a baracskai börtönben tölti büntetését. Információk szerint a zenész akár négy hónapon belül szabadulhat. Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy az ország trombitása nehéz időszakon megy keresztül: egészségi állapota miatt a börtönkórházban is ápolták, emellett jelentős súlyvesztésen is átesett, 15 kilogrammot fogyott, és kedélyállapota sem volt a legjobb.
Hirdetés
Most azonban úgy tűnik, pozitív irányba változott az állapota. A Blikknek dr. Csontos Zsolt nyilatkozott a zenész jelenlegi helyzetéről.
“Az ügyfelemet átszállították egynapos vizsgálatra Berettyóújfalura, a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházába. A tesztek után az orvos adott neki egy újfajta gyógyszert, amire szerencsére meglepően jól reagált a szervezete. Azért mondom, hogy meglepően, mert eddig bármit adtak neki, semmi sem használt” – mondta a Blikknek a trombitaművész ügyvédje, dr. Csontos Zsolt.
Hirdetés
“Ez a gyógyszer azonban kezdi visszahozni az étvágyát és azt a képességet, reflexet, hogy szilárd ételt is el tudjon fogyasztani. Kicsit kezd megerősödni, ez pedig határozottan látszik a hangulatán is, már tervezgeti a jövőjét, hogy mi mindent csinál majd, ha kiengedik végre. Ez persze, nem jelenti azt, hogy gyógyulttá nyilvánítanák Baracskán, továbbra is az orvosi részlegen fekszik, s nagy valószínűséggel ez így is marad egészen a szabadulásáig. Egészen pontosan a reintegrációs őrizete kezdetéig, mert ha négy hónap múlva ki is jöhet a rácsok mögül, az nem jelenti azt, hogy szabad ember lesz. Még hónapokig nem hagyhatja el a lakhelyét – csak indokolt esetben, előre meghatározott alkalommal –, a lábán pedig nyomkövetőt kell majd hordania.”
Hirdetés
“Még nem írtuk meg a kérvényt a reintegrációra vonatkozóan a bíróságnak, van még időnk. Minden valószínűség szerint a boldogasszonypusztai birtokra vonul majd vissza az ügyfelem, ahonnan dolgozni mehet majd ki hetente kétszer. Hogy mit és hol szeretne csinálni, azt is be kell majd írni a kérvénybe, ezeket tervezgeti most” – mondta az ügyvéd.