Hirdetés


Újabb legenda került kórházba Sajnos nem javul az állapota! Infúzióra kötötték a beteg magyar színésznőt!
Idegyulladás kínozza Pásztor Erzsit, akinek az utóbbi időben a járás komoly gondot okozott – mankóval, járókerettel tudott közlekedni, és pokoli fájdalmakat élt át.

Hirdetés

Orvosai azonnali gyógyszeres kezelést és infúziókúrát javasoltak, amint tudomást szereztek az állapotáról, azonban sajnos ezek sem hozták meg a várva várt eredményt. “Nem tudok jó hírrel szolgálni. Amit szedtem, nem használt, ahogyan az infúzió sem” – kezdte a Borsnak.
Nem javul Pásztor Erzsi állapota
„Most kiírtak CT-re, meglátjuk, hogy mi lesz a továbbiakban. Tavaly augusztusban egy forgatáson elestem és megütöttem a jobb oldalamat, a csípőmet ott, ahol most a probléma jelentkezett” – magyarázta a művésznő, s hozzátette hónapok teltek el úgy, hogy nem volt vele gond, ezért nem is foglalkozott vele. November elején azonban elkezdett fájni, de remélte, talán elmúlik.

Hirdetés





Pásztor Erzsi az ideggyulladás ellenére tele van energiával és ahogy mondja, az nem történhet meg, hogy elhagyja magát.
„Tudom, hogy 85 éves vagyok, de vérig vagyok sértve, hogy ilyen állapotba kerültem!”

Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés