Hirdetés
Ismeretlen tettesek április 5-én éjjel felfeszítették a 2020-ban elhunyt Kozák László, művésznevén Nagy Grófo sírját, értékek után kutatva. A tragikus eseményről Kis Grófo szombaton értesült, mélyen megrendült és azonnal Szolnokra utazott.
Hirdetés
“Óriási fájdalom ért ma engem és családomat! A mai napon családtagom hívott fel telefonon, hogy drága, szeretett édesapám sírját eddig ismeretlen elkövetők megrongálták. A hír hallatán azonnal indultam Szolnokra, ahol megdöbbentő látvány fogadott. Édesapám sírhelyét felfeszítették, vélhetően értéktárgyak után kutatva. Nem tudom és nem akarom elhinni, hogy emberek hogyan tehetnek ilyet!? Nagyon fájó sebek kerültek felszakításra, remélem és bízom a nyomozóhatóságban, hogy kiderítik kik követték el ezt a szörnyű bűncselekményt. És bízom az igazságszolgáltatásban, hogy meg fogják kapni méltó büntetésüket az elkövetők! A helyszínelés még mindig tart, a feljelentésemet megtettem. Isten mindent lát és mindent hall” – írta szomorúan a Facebookon.
Hirdetés
Bár az elkövetők nem tudtak lejutni a kriptába, ezért értéket nem tudtak eltulajdonítani onnan, azért nem távoztak üres kézzel. Két gránitvázát így is magukkal vittek, ezért a rendőrség lopás vétség megalapozott gyanúja miatt nyomoz, nem sírrongálás miatt.
Hirdetés
“A rendőrségre 2024. április 6-án délelőtt érkezett bejelentés, miszerint az egyik szolnoki temetőben egy sírhely gránit fedelét ismeretlen felfeszítette, illetve a sírkő mellett lévő kettő darab gránit vázát eltulajdonította. Az ügyben a Szolnoki Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 370.§-a taglalja a lopás törvényi tényállását. A törvény vétség esetében, két évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni az elkövetőt” – mondta a rendőrség a Borsnak.