Hirdetés
A fényszennyezés bizony érzékenyen érinti az élővilág jelentős részét, és persze az éjszakai tájképet.
Hiába tértünk át az energiatakarékos LED izzókra, azok még nagyobb fényszennyezést okoznak – ez pedig már az űrből is látszik.
Az éjszaka is égő villanyok miatt egyrészt nem látjuk úgy a csillagos égboltot, esetenként a Tejutat – szüleink, nagyszüleink számára természetes volt, hogy ott van az égen, de ma már csak nagyon kevesen láthatják a fényszennyezés növekedése miatt – , mintha igazán sötét lenne, másrészt egyszerűen kárba veszett energiát jelentenek. Nemcsak mi, emberek kerülünk így hátrányba – a sötéttől termelődő melatonin nemcsak elaludni segít, erős antioxidáns is, hiánya növelheti a rák kockázatát – , de az állatok és a növények is, akiknek szükségük van arra, hogy éjszaka sötét legyen.
Ezen a videón jól látszik, hogy alig pár év alatt megváltozott a városokból sugárzó fény:
Hirdetés
Forrás: lemon.hu