Hirdetés


Üvöltözés, kiabálás az óbudai étterem előtt. Győzike szabálytalanul parkolt, a közterületesek kiszúrták és megbüntették. Azt állítja lecigányozták, ezt pedig felháborítónak tartja. A közterület-felügyelet nem mond semmit az esetről.
Közterületesek támadtak rá és alázták meg Gáspár Győzőt, akire 30 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki és a Romantic frontembere úgy meséli, még “le is cigányozták” – írja a Blikk.

Hirdetés

A showman napokig őrlődött, ám nem tud napirendre térni a konfliktuson, jogorvoslatot akar az ügyben – annak ellenére, hogy azt elismeri, szabálytalanul parkolt, de a bánásmódot képtelen elfogadni.
„Fel vagyok háborodva! Komolyan itt tartunk 2021-ben, hogy azt kiáltják ránk a közterületesek az utcán, hogy cigányok vagyunk? Azok vagyunk, mindenki tudja és akkor mi van? Az elmúlt 21 évben engem ilyen faji megkülönböztetés még nem ért.” – mesélte Győzike a lapnak, majd így folytatta:
„Az pedig vérlázító, hogy 30 ezret fizettetnek velünk, azzal a felkiáltással, hogy mert benne vagyunk a tévében, telik rá” – háborodott fel Győzi, aki múlt héten egy fővárosi csárda előtt parkolt le szabálytalanul.
A celeb hozzátette: csak pár percre állt meg, egy tortát adott át, amikor a közterületesek lecsaptak rájuk. „Életveszélyes volt az egész és megalázó. A vendégek mind hallották, hogyan beszélnek velünk, Beát is szinte kirángatták a kocsiból – idézi fel idegesen a történeteket Győző.

Hirdetés




A büntetőpontok mellett harminc ezer forintot kellett kifizetnie, de szerinte csak példát akarnak statuálni vele. Győzike elmondta: nem hagyja annyiban.
„Megkerestem a közterület-felügyeletet, de múlt hét óta nem kaptam választ – mondta, s hozzátette, nem kéri vissza pénzt, inkább egy alapítványnak fizetné be a büntetést. Szégyen és gyalázat, ahogy megtámadtak minket, most pedig lesöprik az asztalról az ügyet. Személyes találkozót kértem, de se a leveleimre és most már a telefonhívásaimra sem válaszolnak.”
A Blikk megkereste az ügy kapcsán az óbudai közterület-felügyeletet, de eddig nem válaszoltak a sajtónak.

Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés