Hirdetés


Palácsik-Ráthonyi Tímea, a néhai Andy Vajna özvegye, aki az elmúlt időszakban újra férjhez ment, közösségi médiában osztotta meg tapasztalatait a terhességekkel és azok elvesztésével kapcsolatban. Tímea négy terhességet veszített el az évek során, és mostanra elérkezettnek látta az időt, hogy nyíltan beszéljen a gyermekvállalás küzdelmeiről és a hormonkezelésekkel járó megpróbáltatásokról. “Elkezdődik az igazi mélyrepülés… csak a fájdalom marad…” – írta posztjában, kifejezve a fájdalmat és a csalódást, amit ezek az élmények okoztak neki.

Hirdetés

„Minden fiatal lánynak üzenem, csak mert jót akarok, hogy időben fagyassza le a petesejtjeit. Több ciklusban is akár (ha nincs párkapcsolatban, vagy egyéb okok miatt), mert utána már túl késő lesz. Én is azt hittem 37-38 évesen, hogy még ráérek, és lelkileg sem voltam még jól, de 40 után elkezdődik az igazi mélyrepülés” – nyilatkozta Timi. Elárulta, hogy bár ő 35 évesen döntött a petesejtek lefagyasztása mellett, ez eddig nem hozott eredményt, hiszen sok petesejt nem éli túl a folyamatot.

Hirdetés

Timi azt is megemlítette, hogy egy időben úgy vélte, a lombikprogram csak pénzrablás, mely során az iszonyatos hormonterhelés miatt ráadásul abnormális petesejtek keletkezhetnek.
“A sok hormonkezelés után meg csak a fájdalom marad, főleg lelki, meg ciszták, vetélés, hormonzavar “ – sorolta a megélt kínokat a 41 éves modell.
Végezetül a nőknek azt tanácsolta, hogy lehetőleg fiatalon vállaljanak gyermeket, mivel később sokkal nehezebb és fájdalmasabb lehet a folyamat.

Forrás
Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés