Hirdetés
Az Ázsia Expressz című műsor óta sokan tudják, hogy Alekosz akkori párja, Varsányi Réka jóval 100 kiló felett volt, amikor megismerkedett vele. Négy hónap alatt fogyott 25 kilót, de ma már tisztában van vele, hogy nem szabad úgy fogyni, ahogy ő tette. Elmondta, mennyire ártalmas, ha valaki más, egy férfi kedvéért fogy le.
Hirdetés
“Már hat hét éve egyedülálló voltam ami rettentően megviselt. Depressziós lettem, így az evésbe menekültem. Már körülbelül 120 kiló voltam amikor úgy döntöttem elég. Ekkor lépett az életemben Alekosz. Sokáig harciasan mondtam, hogy nem miatta fogytam le, mert úgy éreztem, még azt a hatalmas erőfeszítést is elvenné tőlem, amit teljesen magamtól magamért hoztam meg. Mindig mondta, hogy az összes exéből ő hozta ki a nőt, ő aktiválta a nőiességüket, már értem hogy mit jelent ez…” – mesélte a Storynak Réka.
Hirdetés
Hirdetés
Eleinte elismerően beszélt Alekosz, később elvárássá vált a további fogyás. Réka már a salátát sem tudta jó szívvel megenni, koplalt, s mellette rengeteget edzett. Annyira akarta, hogy szeressék, hogy nem tűnt fel neki, mit tesz magával. “Lelkileg sanyargattak, így én a testemet sanyargattam, mindezt azért, mert nem akartam újra egyedül lenni. Rettegtem tőle. Mégis így lett, de most már azt mondom: hála istennek!” – árulta el Réka.