Hirdetés

Fotó: TV2


Soha nem látott fordulat borzolta fel a kedélyeket a Farm VIP legutóbbi adásában: Blága Tünde, akit korábban kiszavaztak, váratlanul visszatért a játékba. Ezzel nemcsak a piros csapat tagjainak okozott meglepetést, hanem „Pumped Gabót is alaposan felvillanyozta”, aki azonnal rákapcsolt a csábításra, és nem is kellett sok idő, hogy a helyzet forróbb fordulatot vegyen.

Hirdetés

A 2023-as Miss Universe Hungary győztese ismét a sárga csapatot erősíti, és örül, hogy „ebbe a csapatba került vissza, mert itt sokkal kedvesebben bánnak vele.” Elmondása szerint a pirosaknál nemcsak a viszonyokkal volt gondja, hanem – mint fogalmazott – „udvarlója sem akadt.” Ezúttal azonban ez aligha jelent majd problémát, mivel Pumped Gabo minden energiáját arra fordítja, hogy elcsavarja a szépségkirálynő fejét.

Hirdetés

„Az én helyem a te szívedben van, Tündi” – dobta be Gabo az egyik újabb romantikusnak szánt mondatát, amire Tünde csak annyit reagált: „Elolvadok!”. Nem is csoda, hogy a csapat úgy döntött, Tünde Gabóval aludjon. Bár felszabadult Bálint Antónia fekvőhelye is, mégis inkább kint ágyaztak meg a párosnak. Még Horváth Gréta is viccelődött: ha fáznak, ott a tűz – vagy össze is lehet bújni.

A döntést Tünde tudomásul vette: „Ti már eldöntöttétek a sorsomat!”. Gabo persze nem elégedett meg ennyivel, szerinte más nők is szívesen feküdnének mellette, sőt, megemlítette, hogy Tünde kiesése után a piros csapat egyik tagját, Szalontai Szilvit is kinézte magának – aki szerinte azért vonzó, mert az anyja lehetne.

A szalmán való közös pihenés tehát nem maradt el, Gabo pedig már nem is titkolja, hogy komoly tervei vannak: „Tündit azt biztos, hogy meg fogom b***.. Ha befestené a haját, ilyen 30-nak simán elmenne!”. Úgy tűnik, a Farm VIP történetének egyik legforróbb románca van kibontakozóban.

Hirdetés

Hirdetés
Categories: Ütős

Hirdetés