Hirdetés


Magyarország egész területe a második legrosszabb járványügyi besorolásba került az unióban
Az Európai Betegségvédelmi és Járványügyi Központ (ECDC) folyamatosan méri az európai kontinens egyes országrészeinek a fertőzöttségi adatait. A magyarországi helyzet eddig sem volt túl biztató, a legutóbbi mérés alapján Közép-Dunántúl is elesett.

Hirdetés

A mérések azt mutatják, hogy egyes területeken 100 ezer lakos közül hány fertőzöttet találnak, illetve az utóbbi tizennégy nap alatt végzett tesztek hány százaléka esik bizonyos határok közé. Közép-Dunántúl a legutóbbi mérésen még a sárga kategóriába esett, most viszont már ez a terület is pirossá vált.
Az alábbi ábrán jól látszik, hogy a sötétvörössel jelölt területeken igazán drámai a helyzet, amelyen a gócpontja még mindig Közép-, Kelet-Európa. Románia, Szlovénia és Horvátország is a legrosszabb besorolást kapta, de Szlovákia és Ausztria egyes részei is sötétvörösre vannak festve – vette észre a HVG.

Hirdetés




A kockázatos besorolás azzal jár, hogy az ilyen területről Németországba érkezőknek tíz napra házi karanténba kell vonulniuk, és értesíteniük kell a helyi egészségügyi hivatalt. Megérkezés után készített negatív koronavírusteszt esetén az egészségügyi hivatal elrendelheti a karantén feloldását. Egy november 8-án életbe lépő új szabály szerint tesztet legkorábban az ötödik nap elteltével lehet készíttetni.
A kockázatos besorolásról közösen dönt az RKI, a szövetségi egészségügyi minisztérium, a külügyminisztérium és a belügyi tárca. A döntést megelőző elemzés első szakaszában azt vizsgálják, hogy hol vannak olyan régiók – nagyobb közigazgatási egységek vagy egész országok –, amelyekben meghaladta az ötvenet az utóbbi hét napon regisztrált SARS-Cov-2-fertőzöttek százezer lakosra vetített száma, vagy olyan térségek, amelyekben ugyan még nincs a fertőzöttek száma a határérték felett, de egyéb körülmények a fertőzés fokozott kockázatát jelzik.

Hirdetés




A döntést megelőző mérlegelés második szakaszában a járvány elfojtását célzó helyi erőfeszítéseket elemzik, így vizsgálják egyebek mellett a tesztelési kapacitást és az elvégzett koronavírustesztek számát.
A kockázatos besorolás azzal is jár, hogy a külügyminisztérium utazási figyelmeztetést ad ki, amelyben nyomatékosan eltanácsolja a német állampolgárokat attól, hogy nem feltétlenül szükséges esetben felkeressék az adott régiót.

Hirdetés
Categories: Hírek

Hirdetés