Hirdetés
Zámbó Krisztián most már jól van, teljes erőbedobással koncertezik és visszatért az edzéshez is. Az énekes elmondta, hogy bár fizikailag felépült, a félelem még mindig benne él, hiszen nem meri annyira terhelni a karját, mint korábban. Krisztián a Metropolnak most elárulta, úgy érzi, a sors valamit egyre hangosabban és egyértelműen üzenni szeretne neki, mivel a biciklibaleset nem az első figyelmeztető jel volt.
Hirdetés
“Van valami, amit a sors nagyon meg akart nekem üzenni az elmúlt időszakban, eddig valahogy nem akartam, vagy tudtam meghallani. Nem a bringabaleset volt az első jel, hiszen alig három nappal korábban az egyik bevásárlóközpont mozgólépcsőjén már összetörtem magam. Valahogy félreléptem, és hátraestem. Mivel a mozgólépcső felfelé haladt, én ott pörögtem a tetején és tele lettem kék, zöld, lila foltokkal. Erre jött a bringás incidens, most pedig azért töröm össze magam folyton, mert esetlenkedek a sérült karommal” — mondta a Metropolnak Zámbó Krisztián.